Nem biztonságosak a régi társasházak
Bármelyik régi építésű ház homlokzata veszélyessé válhat; évi rendszeres felülvizsgálat nélkül kivédhetetlenek a balesetek - véli a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke. Kaplonyi György hangsúlyozta: egyre több helyen kezdték felújítani a régi lakóházakat, a homlokzati rekonstrukcióhoz önkormányzati támogatást és hitelt is felvehetnek a lakóközösségek.
A régi belvárosi épületek közül nincs szinte egy sem, ami ne igényelne felújítást - mondta az InfoRádiónak a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke. Miskolcon kedden egy épület stukkója zuhant egy cigarettázó férfira, aki belehalt a sérüléseibe.
Kaplonyi György elmondta: szerencsére ritkán, évente egy-két alkalommal fordulnak elő a miskolcihoz hasonló balesetek.
Hozzátette: 2-3 éve már elkezdődött a lakóházak felújítása és fejlesztése, amiket az önkormányzatok is támogatnak, ugyanakkor beismerte, hogy a pénzt főképp gázvezeték és kéményfelújításra fordították, a homlokzatok rekonstrukciója háttérbe szorult.
A szövetség elnöke szerint nagy előrelépést jelent, hogy hitelt lehet felvenni a munkálatokhoz.
Kaplonyi György hangsúlyozta: időszakonként érdemes felülvizsgálni az épületeket, de még az ellenőrzés után sem zárható ki, hogy néhány esőzés után a régi házakon a stukkókat tartó deszkák átáznak és leesnek.
A felülvizsgálatra közvetlen szabályozás nem kényszeríti a társasházakat - mondta a szakember, hozzátéve: a homlokzat ellenőrzésére és felújítására karbantartási kötelezettség van, a felülvizsgálat pedig a közös képviselő dolga.
Forrás: inforadio.hu
Érdekes cikkek és írások a világhálóról
Vissza az oldal tetejére

Könyvelés társasház, lakópark, lakásszövetkezet részére Budapesten és vonzáskörzetében. Korrekten, szakértelemmel,
normál áron
B-Profinance Bt
Cím: | 1101 Budapest |
Salgótarjáni út 57/b | |
Telefon: | 06-70/455-8400 |
06-70/455-8401 | |
Fax: | 06-70/908-5847 |
E-mail cím: | info@bprofinance.hu |
Weboldal: | www.bprofinance.hu |